Ember és Jog Jogtudományi Folyóirat

For English language, please click HERE.

Figyelem! Az oldal folyamatos fejlesztés alatt áll, ezért néhány funkció még nem, vagy nem teljesen érhető el.

Ember és Jog: Az Ember és Jog a Pro Veritate Egyesület jogtudományi szakfolyóirata. A folyóirat elsődleges célja, hogy magas színvonalú, tudományos és szakmai értékű, lektorált, új és eredeti közleményeket (tanulmányokat, szaktanulmányokat, konferenciaközleményeket, recenziókat stb.) tegyen közzé a jogtudományok, illetve államtudományok széles köréből – amely magában foglalja egyebek mellett a magánjogot, büntetőjogot, kereskedelmi jogot, közigazgatási jogot, alkotmányjogot, emberi jogok jogát, nemzetközi jogot, környezet-, természet- és agrárjogot, kánonjogot, szokásjogot, jogtörténelmet, jogfilozófiát, a jogszociológiát, eljárásjogokat és egyéb közjogi területeket. A folyóirat további célkitűzése, hogy az alapító egyesület kutatói, hallgatói mellett – együttműködve magyar és külföldi egyetemekkel – minél több hazai és külföldi oktató, kutató, doktori hallgató, tudományt művelő szakember számára széles körben elismert kereteket biztosítson a tudományos közlemények publikálásához.

Az Ember és Jogot a Pro Veritate Egyesület időszakosan, évente több alkalommal, honlapján terjeszti.

Az Ember és Jog szabad hozzáférésű (open access) folyóirat, miután Olvasóink szabadon, ingyenesen tekinthetik meg a megjelent közleményeket.

Az Ember és Jog nyelve magyar, de angol (preferáltan brit angol) nyelvű közleményeket is fogad. A szerkesztőség által elfogadott és a folyóiratban közzétett közlemények formai és tartalmi követelményei vonatkozásában a szerzőinknek szóló útmutatónk előírásait tekintjük irányadónak.


Első lapszámunkba 2024. október 15-ig várjuk kéziratát!

Várható megjelenés: 2024. december


Cím:Ember és Jog
Alcím:Jogtudományi Folyóirat
Angol cím:Human and Law Journal of Legal Studies
Megjelenik:félévente, kettő lapszám évente (júniusban és decemberben)
ISSN:e-ISSN (igénylés alatt…)
Kiadó:Pro Veritate Egyesület
2243 Kóka, Felsőhegy 2369.
Kiadásért és szerkesztésért felelős személy:Dr. Török Csaba

Gyorsmenü:

Szerkesztőség:
Címe: 2243 Kóka, Felsőhegy 2369.
E-mail: szerkesztoseg@proveritate.hu
Telefon: +36 70 422 9800

Free counters!