Felügyelő Bizottság

A Felügyelő Bizottság (FeB) a Pro Veritate Egyesület 3 tagból (elnökből és kettő tagból) álló, szervezetileg független belső ellenőrző és felügyeleti szerve, melynek hatásköre az Egyesület jogszabályokkal, illetve Alapszabállyal összhangban álló működésének, valamint pénzügyeinek, gazdálkodásának ellenőrzése. A FeB központi e-mail címe a FeB@proveritate.hu, amelyen fogadja a hatáskörébe tartozó ügyekkel kapcsolatos észrevételeket, bejelentéseket és egyéb megkereséseket.


A Pro Veritate Egyesület Felügyelő Bizottságának elnöke

a pozíció jelenleg betöltetlen


Dr. Aradi Zsanett Márta

A Pro Veritate Egyesület Felügyelő Bizottságának tagja

zsanett.aradi@proveritate.hu

Megbízatás kezdete és vége: 2021. február 25. – 2026. február 25.

Zsanett jogászként a nemzeti audit hatóság munkáját segíti, ezt megelőzően minisztériumban jogorvoslati területen szerzett jogi gyakorlatot, valamint adójogi területen több évet dolgozott kormánytisztviselőként, ahol jelentős tapasztalatot szerzett a magánszemélyek, egyéni vállalkozók és gazdasági társaságok adózását érintően.

A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett igazgatásszervező szakon, majd levelező tagozat keretében ugyancsak a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte jogi diplomáját.

Fontosnak tartja, hogy az elméletben elsajátított jogi ismereteket a gyakorlatban is alkalmazza, ennek előmozdítását, megvalósítását szolgálják többek között az egyesület kötelékében kitűzött céljai is, melyek iránt maximálisan elhivatott. Munkája során előtérbe helyezi a precíz, illetve hatékony feladat ellátást, a komplex gondolkodást, továbbá a gördülékeny kommunikációt, mely kompetenciákra a Felügyelő Bizottságban végzett társadalmi munka ellátása során is kiemelt hangsúlyt fektet.


Tóth Kata

A Pro Veritate Egyesület Felügyelő Bizottságának tagja

kata.toth@proveritate.hu

Megbízatás kezdete és vége: 2021. február 25. – 2026. február 25.

Kata Budapesten született, jelenleg is ott él és dolgozik. Felsőfokú végzettségét a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának igazságügyi ügyintéző szakán szerezte.

Korábban 8 éven keresztül Angliában élt és tartózkodott, ahol volt szerencséje megismerni olyan szolgáltatókat, mint a Citizen Advice Bureau és az Advisory, Conciliation and Arbitration Service, akik tevékenységük során jogi tanácsadást végeznek, jogi konfliktusok békés úton történő megelőzésében és kezelésében nyújtanak segítséget. Saját bevallása szerint minden országban szükség volna hasonló törekvésekre, ezért is becsüli nagyra a PROVE célkitűzéseit is, amelyekben hasonlóságokat vél felfedezni az iménti szolgáltatókkal. Eltökélte, hogy közreműködésével elősegíti az Egyesület tevékenységét és reményekkel vágott bele a közös munkába, hogy minél többekhez juthasson el hírünk.

Kata nem tagja az Egyesületnek, amely státuszát Felügyelő Bizottsági tagsága tekintetében előnynek tekinti: hiszi és vallja, hogy ez a független és pártatlan eljárásának és közreműködésének garanciája; az Egyesület törvényes működését és szabályos, észszerű gazdálkodását így hatékonyan felügyelheti.

Környezete pozitív, vidám, egyben határozott egyéniségként ismeri; tettre készen áll a PROVE Felügyelő Bizottságának tagjaként 5 éves mandátuma elé, s kész feladatát legjobb tudása szerint ellátni.