Innovatív oktatás határok nélkül

Egyesületünk a szlovákiai Innovatív Oktatásért Intézettel Innovatív oktatás határok nélkül címmel indított közös projektet január 1-től a Rába-Duna-Vág Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás (továbbiakban Rába-Duna-Vág ETT), a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat (Trnavský samosprávny kraj) és a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. által meghirdetett pályázaton. Az Európai Unió határmenti együttműködési célok megvalósítását elősegítő Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretén belül az SKHU/WETA/2101 pályázati felhívás alapján elnyert összesen 39.054,73 euró összegű támogatás segítségével valósítjuk meg a közös célt a következő négy hónapban.

A projekt keretében egymásra épülő, mégis két különálló terméket hozunk létre. 

Az együttműködés célja, hogy a szlovák, illetve a magyar közoktatási rendszer tantervét alapul véve kidolgozásra kerüljön 

  • a szlovákiai partner által egy olyan tantárgyakra épülő, egész tanévre szóló projektterv az általános iskolák pedagógusai számára, amely ötleteket ad, segítségül szolgál a tanítóknak a tanév során egy-egy – tantárgyak között átjárható, interdiszciplináris – projekt kidolgozására.
  •  Magyar oldalon a harmadik hónap végére elkészül egy online letölthető 100 oldalas jó és bevált gyakorlatok és hasznos tanácsok, játékok gyűjteménye, amely segítségül szolgálhat az általános iskolákban projekt módszerrel oktató pedagógusoknak, ezzel elősegítve a diákok motivációját, fenntartva érdeklődésüket. 
  • A szakmai anyag megjelenéséről áprilisban tájékoztatjuk a nagyérdeműt, hiszen egy online konferencián szeretnénk bemutatni a megvalósított projekt eredményét, amely ezután mindenki számára ingyenesen elérhető lesz. 

A pályázati kiírás értelmében a magyarországi kutatási területünk 3 megyére – Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, illetve Pest – korlátozódik. Innen gyűjtjük össze az itt alkalmazott és bevált jó gyakorlatokat, amelyeket a későbbiek folyamán az egész ország területén tudnak hasznosítani a pedagógusok. Akik szívesen csatlakoznának csoportunkhoz – akár azért, hogy tapasztalataikat megosszák, akár azért, hogy jó gyakorlatokat, ötleteket kapjanak -, azok kövessenek minket a hamarosan induló Facebook csoportunkért.

Bízunk benne, hogy munkánk eredménye hasznos segítségül szolgál majd a tanítóknak, tanároknak.

A projekt kezdete: 2022. január 1.

A projekt vége: 2022. április 30.

A projekt futamideje: 4 hónap

A nyertes pályázatunk regisztrációs száma: SKHU/WETA/2101/4.1/008.

Fő partner: Innovatív Oktatásért Intézet – Szlovákia (Inštitút pre inováciu vzdelávania n.o.)

A támogatás összege összesen: 39.054,73 EUR

amelyből a Pro Veritate Egyesület által elnyert összeg: 18.138,57 EUR


Bővebb információért projektünkről forduljon alábbi munkatársainkhoz:

Simon Andrea

Projektmenedzser
+36 20 919 3252
andrea.simon@proveritate.hu

Dr. Török Csaba

Elnök
+36 70 422 9800
csaba.torok@proveritate.hu