Rólunk

A Pro Veritate Egyesület létrejöttét egy, a szakma iránt elhivatott csapat abban a szellemiségben határozta el, hogy a jogi tudatosság növelésére, ember és jog kapcsolatának kiépítésére, valamint fejlesztésére átfogó megoldásokat, online és offline platformokon megfelelő támogató fórumokat hozzanak létre. Ennek megfelelően alapító tagjaink jogászok és végzős joghallgatók, olyan szakemberek, akiket a közös cél motivál: a jogot átláthatóbbá és megismerhetőbbé tenni.

Hiszünk abban, hogy szakmánk az ember támogatását hivatott szolgálni; felismertük, hogy ennek megvalósítására tevékenységünkkel járulhatunk hozzá leghatékonyabban.

A fenti célok elérése érdekében munkánkat három pillérre alapozzuk.

1. Jogászoknak, jogvégzett szakembereknek a munkájukhoz, fejlődésükhöz tudományos kutatásokkal, szakmai rendezvényekkel, mindezek eredményeinek és az így előállt ismeretek terjesztésével elméleti és gyakorlati támogatást nyújtunk.

2. Joghallgatók, a jogi pálya iránt érdeklődő fiatalok számára pályázatokat, szakmai előadásokat, pályaválasztási tanácsadásokat szervezünk, ezzel segítve a felkészülést, az elhelyezkedést, és főként a tehetséggondozást. A jövő generációjának patronálását szintén célul tűztük ki.

3. Minden érdeklődő és érdekelt számára – beleértve a lelkes kezdőket, műkedvelőket, s a szakmához egyéb kötődéssel sem rendelkező személyeket – online fórumokat, könnyen és bárhonnan elérhető átfogó jogi támogató központot  hozunk létre, továbbá kulturális rendezvényekkel támogatjuk a jog megismerhetőségét minden ember számára.

További információkért látogasson el honlapunkra, keressen minket elérhetőségeink valamelyikén, vagy írjon üzenetet, és készséggel állunk rendelkezésére.

Pro Veritate Egyesület

Felsőhegy 2369
2243 Kóka

info@proveritate.hu

KAPCSOLATFELVÉTEL