• Alapjogok

    Oltással a munkaviszonyért – azaz az egészségügyi dolgozók kötelező beoltása az alapjogok tükrében

    A koronavírus világjárvány szakembert és laikust is egyaránt váratlanul érintett. A napi fertőzöttségi és mortalitási statisztikák erősen indikálták – és indikálják - a jogalkotó aktív magatartását a járvány lassításának tárgyában. Nem lehet vita annak akörül, hogy a betegellátásban dolgozók a járványhelyzet idején ki kell hogy vegyék a részüket a védekezésből, biztosítaniuk kell a rájuk bízott feladatok folyamatos ellátását. Ez persze kizárólag akkor lehetséges, ha megfelelő támogatás, védelem és információ áll a közreműködők rendelkezésére.

  • ProMission,  Tevékenységek

    Interjú: Járványhelyzet és adatvédelem – 2. rész

    Az interjú előző részéből megtudhattátok, hogy hogyan értékelhetők a fertőzöttek követését és a fertőzésnek kitettséget lekövető applikációk az adatvédelem szempontjából, a mostani alkalommal pedig arra voltunk kíváncsiak, vajon létezhet-e mindezekre vonatkozó egységes, általános európai megoldás. Az interjúban kitekintettünk továbbá a védettségi igazolvány adatvédelmi aspektusaira is. Dr. Madocsai Márton, a ProMission Vezetője beszélgetett a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatóival, Kappel Gergellyel és Simon Soma Péterrel, akik elmélyült jogi szempontú kutatásokat végeztek a járványhelyzet és az adatvédelem összefüggései kapcsán.

  • ProMission,  Tevékenységek

    Interjú: Járványhelyzet és adatvédelem

    Ebben az interjúban a ProMission Vezetője, dr. Madocsai Márton beszélgetett a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának két hallgatójával, Kappel Gergellyel és Simon Soma Péterrel. Gergely és Soma elmélyült jogi szempontú kutatásokat végeztek a járványhelyzet és az adatvédelem összefüggései kapcsán. Az interjúból megtudhatjátok azt is, hogy hogyan értékelhetők a fertőzöttek követését és a fertőzésnek kitettséget lekövető applikációk adatvédelmi szempontból.

  • Bérleti szerződés,  Polgári jog

    Albérleti díjak – csökkenthetőek? Hogyan módosítható a lakbér?

    A koronavírus világjárványra tekintettel, illetve annak gazdaságra gyakorolt hatása miatt is sok ember nehéz helyzetbe került lakásbérleti jogviszonyának (“albérletének”) fenntartása tekintetében, különösen a bérleti díj (lakbér) további rendszeres és változatlan összegének megfizetése miatt. Jelen cikkben a bérleti díj módosítására, illetve csökkentésére vonatkozó jogi lehetőségeket tekintjük át egy lakás vagy akár lakrész bérletének tekintetében.

  • Veszélyhelyzet

    Közterületi maszkviselés: összegyűjtöttük, hogy hol kötelező (városlista)

    Munkája, vagy épp csak egy bevásárlás, talán egy üzleti út, vagy látogatás miatt elutazik egy másik településre, kerületbe és nem tudja követni, hol és mikor kell kötelezően maszkot viselnie? Az alábbi listában felsoroltuk Önnek városok szerint betűrendbe rendezve ezeket a helyi rendeleteket, hogy könnyen és gyorsan találja meg az Önre irányadó szabályokat.