Támogatom!

Az Egyesület célja az általános jogi tudatosság növelése, ismeretterjesztés, az ember és jog kapcsolatának kiépítése, elméleti és gyakorlati támogatása. Ennek elérése érdekében online platformot üzemeltetünk, amely átfogó jogi támogató központként szolgál szakmabeliek és szakmán kívüli érdeklődők számára egyaránt; kutatásokat végzünk, tanulmányokat készítünk, az így előállt ismereteket terjesztjük; törekszünk szakmai együttműködésekre; konferenciákat, egyéb szakmai és kulturális rendezvényeket, képzéseket szervezünk a jogi tudatosság-növelés érdekében; joghallgatókat patronálunk szakmai előrehaladásukban, a felkészülésben és a pályaválasztásban. Célunk továbbá, hogy tagjainkat, támogatóinkat közösséggé szervezzük.

Nagyívű céljainkhoz anyagi, emberi és tárgyi erőforrásokra egyaránt szükségünk van, amelyhez Ön is nagyban hozzájárulhat! Támogatással és önkéntességgel (társadalmi munkával), vagy akár értékes észrevételeivel, ötleteivel az alábbi módon támogathat minket:

1. Adó 1%

Egyesületünk jogosult fogadni személyi jövedelemadója 1%-át, amelyet közhasznú tevékenységeink megvalósítására – például ingyenesen elérhető Jogsegély Szolgálatunk működtetésére, tudományos tevékenységre, ismeretterjesztő Két § között programunkra, oktatással-neveléssel kapcsolatos projektekre, a Jog Story gyermekrajzpályázatra – fordítunk. Kérjük, amennyiben módjában áll, ajánlja fel adója 1%-át Egyesületünk részére.

Te adod az 1%-ot, mi hozzuk a 100%-ot!

Adószámunk: 19287946-1-13

Az adó 1%-ról ügyfélkapu segítségével, vagy postai (23EGYSZA jelű nyomtatványon), esetleg személyes úton rendelkezhet. A kedvezményezett rovatában adja meg adószámunkat.


2. Támogatás

Az Egyesületünk OTP Banknál vezetett számlaszámára rendszeres vagy eseti (egyszeri) támogatás átutalásával hozzájárulhat ahhoz, hogy céljainkat – a jogi tudatosságnövelést, ismeretterjesztést – megvalósíthassuk.

Számlaszám: 11714051-21456145

Számlavezető bank: OTP

A támogatás átutalása során a közleményben kérjük, tüntesse fel a támogatás szót, illetve nevét és e-mail címét vagy telefonos elérhetőségét. Amennyiben anonim támogatónk kíván maradni, úgy kérjük, csak a támogatás szót tüntesse fel.


3. Pártoló tagság

Támogatását pártoló tagként is kifejezheti, amellyel Ön anyagi hozzájárulásával (pártolói tagdíj) vagy az Egyesület részére végzett munkájával, szolgáltatással is segíthet céljainkhoz közelebb kerülni. A pártoló tagságról szóló bővebb információkért tekintse meg tájékoztatónkat ITT, vagy forduljon hozzánk az elnokseg@proveritate.hu e-mail címen.

StandardEzüstAranyGyémánt
Részvétel a Közgyűlésbenigenigenigenigen
Az Egyesület nyújtotta szolgáltatások igénybevételeigenigenigenigen
Egyesületi belső hírekigenigenigenigen
Beszámolóigen
évi 1
igen
évi 2
igen
évi 2
igen
évi 2
Meglepetés a tagnaknemnemigenigen
kiemelt
Kiemelt megjelenésnemnemnemigen
Éves tagdíj7.500,- Ft15.000,- Ft50.000,- Ft300.000,- Ft

4. Önkéntesség

Tevékenységeinkhez az alábbi pozíciókba keresünk önkénteseket:

  • Önkéntes területi képviselő
  • Irodai adminisztrátor

Mindkét pozíció esetén – amennyiben felkeltettük érdeklődését – az elnokseg@proveritate.hu e-mail címre küldheti meg nekünk jelentkezési szándékát, amelynek során a további részletekről tájékoztatjuk.

Közérdekű Önkéntes Tevékenység regisztrációs számunk: 12248


5. Társadalmi munka

Az Egyesület tagjaként tevékenységével (személyes közreműködésével) szintén hozzájárulhat az Egyesület céljainak eléréséhez. Csatlakozási szándékát az ITT található leírásban szereplő módon küldheti el nekünk.


6. Könyvfelajánlás

Kérjük, ha van rá lehetősége, ajánlja fel részünkre olyan – új vagy használt – könyvét, jegyzetét, amely joghallgatók, jogászok tanulmányait, tevékenységét, fejlődését szolgálhatja! Vegye fel velünk a kapcsolatot ezügyben az átadás egyeztetése céljából (info@proveritate.hu), vagy küldje el nekünk levélben vagy csomagban a 2243 Kóka, Felsőhegy 2369. címre!


7. Ötlet, észrevétel

Van egy nagyszerű ötlete? Esetleg építő jellegű észrevétele van, vagy csak megosztaná velünk véleményét? Talán nem is gondolja, mennyire sokat jelent ez nekünk!

otletlada@proveritate.hu